A címet egy amerikai romantikus filmtől kölcsönöztem, amelyben Ginnifer Goodwin és Kate Hudson szerepel. Aki ismer engem, az nagyon jól tudja, hogy filmre úgy ülök be egy moziban, hogy ha legalább egy általam rettentően kedvelt színész szerepel benne. Ez kivétel volt.
Tényleg nem több egy átlagos szerelmes alkotásnál, amire a pasik vonakodnak beülni. Szégyellem is magam amiatt, hogy rengeteg vígjátékot megnézek, pedig lassan már igazán elkezdhetném unni őket... Francba, miért nem megy? Nem is értem...
Ez a film nem volt olyan különleges, egyedi, nem hozott filmművészeti újításokat, nincs tele Oscar-díjas színészekkel a szereplőgárda, mégis közel áll a szívemhez. Abszolút tudtam azonosulni a főszereplővel, és imádom ezt az érzést, miközben megnézek egy filmet. Olyankor az sem számít, ha nem egy milliárdokat hozó filmet nézek, a lényeg, hogy úgy jöjjek ki a moziból, hogy nem untam végig azt a másfél-két órát.
A film főszereplője, Rachel (Ginnifer Goodwin) egy jogot végzett lány, aki a főiskolán beleszeret egy igazán helyes fiúba (Colin Egglesfield). Rachel nem találja magát szépnek, és nem is gondol bele abba, mi van akkor, ha ez a jóképű srác is viszonozza az érzéseit. Egyik este aztán úgy alakul, hogy a fiú megismerkedik Rachel barátnőjével, a rámenős Darcyval (Kate Hudson). Rachel úgy dönt, magukra hagyja őket, és talán ez volt élete legrosszabb döntése; a férfi, Dex ugyanis hat évvel később arra készül, hogy elvegye feleségül Darcyt.
Több poént ígérem, nem lövök le.
Tetszik az a kérdéskör, amit a történet feszeget. Nem késő hat év után bevallani a másiknak, hogy szereted, mikor az az esküvőjére készül? Mennyire rossz döntés viszonyt kezdeni a legjobb barátnőd vőlegényével? Egyáltalán kibír ilyesmit egy igaz barátság? Miért van az, hogy olykor jelentéktelennek tűnő döntések akár örökre megváltoztathatják az életünket? Miért nem látjuk a fától az erdőt?
Trailer (Youtube)
